Pályázat figyelő- fiataloknak illetve fiatalokkal foglalkozó szakembereknek


Pénzzel fűthet a győztes!

MNB-pályázat közhasznú szervezetek számára

Budapest, 2010. július 13. – A Magyar Nemzeti Bank immár harmadik éve ajánlja fel jótékony célra a forgalomban elhasználódott bankjegyek megsemmisítése során keletkező bankjegybriketteket. Magas fűtőértéküknek köszönhetően a tömörített pénzkötegek nagy segítséget jelenthetnek a pályázatot megnyerő szervezetek számára.

Részletekért kattintson ide:
http://www.mnb.hu/engine.aspx?page=mnbhu_palyazat_karitativ_szervezeteknek

Megjelent a Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Tanács pályázati kiírása

A Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Tanács nyílt ifjúsági célú pályázatokat hirdet négy pályázati kategória keretében, közép-magyarországi ifjúságszakmai fejlesztések támogatására (A pályázat kódja: IFJ-GY-KM-10-A/B/C/D). A Tanács összesen 16 385 600 Ft-ot oszt szét a beérkező gyermek és ifjúsági célú pályázatok között az alábbi pályázati kategóriák keretében.

További információ a MOBILITÁS Szakmai Portálon !

Pályázati felhívás- EVS sikertörténetek

Itt a lehetőség! Meséld el a Te EVS történeted! Olyan EVS önkénteseket keresünk, akik az EVS tapasztalataiknak köszönhetően jutottak álláshoz, illetve a külföldi önkéntes munka eddigi pályafutásukat, életüket pozitívan befolyásolta.

További információ a MOBILITÁS Szakmai Portálon !

Elindult a szavazás! Szavazz Te is egy esernyőre!

Az Ifjúsági Információ Napja alkalmából Európa szerte különböző események zajlottak. Magyarországon az eseményhez kapcsolódva 11 helyszínen esernyőfestési akciót szerveztek az Eurodesk Partnerek. Az ernyőknek témában az információszegénységhez kellett kapcsolódni, hiszen a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évben járunk. Szavazz most Te is egy esernyőre!

További információ a MOBILITÁS Szakmai Portálon !

Pályázat táborozásra

Iskolai csoportoknak hirdet pályázatot nyári táborban való részvételre, valamint táborvezetőket és tábori segédeket keres a Budapesti Amerikai Nagykövetség.

További információ a MOBILITÁS Szakmai Portálon !

Fővárosi diákösztöndíj 2010/2011

A Fővárosi Közgyűlés Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő és nehéz szociális helyzetben élő budapesti tanulókat a középiskolai tanulmányaik sikeres befejezésében. Az ösztöndíjra az érettségit megelőző utolsó két évfolyam hallgatói pályázhatnak, ha tanulmányi átlaguk legalább 4,5. Pályázati határidő: 2010. június 30.

További információ a MOBILITÁS Szakmai Portálon !

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata pályázatot hirdet „Civil működési pályázat – 2010. év első félév”

A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését szolgálja. A pályázat célja a civil szervezetek működéséhez és létesítő okiratában lefektetett alaptevékenységéhez való hozzájárulás, mind eszköz és infrastruktúra, mind humánerőforrás tekintetében, melyek elősegítik a szervezet fejlődését, működését.

További információ a MOBILITÁS Szakmai Portálon !

Mozgóképverseny a szegénység témakörében

Képzeld el az életet szegénységben! – Tudsz kiutat felvázolni? Egy egyperces film készítésére invitálunk, amely bemutatja, hogy hogyan változna meg az életed, ha nagyon alacsony bevételből élnél.

További információ a MOBILITÁS Szakmai Portálon !

Roots and Routes - Tehetségek új utakon 2010

A Roots and Routes kulturális és szociális szervezetek közötti nemzetközi együttműködés, amely a zene-tánc-média területén tehetséges fiataloknak biztosít fejlődési és előrelépési lehetőséget.

A program magyarországi koordinálását a SZIGET Kulturális Szervezőiroda végzi, partnere a Szubjektív Értékek Alapítvány. A részvétel a felvételt nyert jelentkezőknek teljesen ingyenes.

Aktuális kurzusok, programok
Következő tréningsorozatunk tíz napos, amit 2010. június 21. és július 4. között két hetes időszak alatt bonyolítunk le, hogy a résztvevőknek legyen ideje feldolgozni a tanultakat, és a programon kívül önszerveződően, kis létszámú csoportokban kibontakoztatni ötleteiket. Az órákat, gyakorlati foglalkozásokat és próbákat Budapesten tartjuk, az együtt töltött időt csapatépítéssel és szervezett szabadidős elfoglaltságokkal tesszük emlékezetesebbé.

A záróesemény a résztvevők által készített előadás bemutatása a július 3-án a VOLT Fesztiválon Sopronban, amit egy vidéki helyszínen zajló kiértékeléssel fejezünk be.

Kik a célcsoport?
A R&R mesterkurzusaira olyan 15 és 25 év közötti tehetségek jelentkezését várjuk, akiket érdekel a zene, a tánc vagy a média világa, kreatívak, szeretnek csapatban dolgozni, és élvezik a kihívásokat.

A sorozathoz az integrációs program keretében az Európai Unión kívülről érkező, és legalább három hónapja igazoltan Magyarországon tartózkodó azonos korú külföldi fiatalok is jelentkezhetnek.

Hogy zajlik a mesterkurzus?
A nyári mesterkurzuson, ahogy a korábbiakon is, a hallgatók profi technika mellett együtt kísérletezhetik ki művészi elképzeléseiket. Az oktatásban résztvevő, hivatásos hazai művészek és szakemberek irányításával színpadi produkciókat valósíthatnak meg. Fontos eleme a programnak a csatlakozók portfóliójának fejlesztése, videó és hanganyagok készítése.

A következő tréningsorozaton nagyobb hangsúlyt kap a pedagógiai jelleg, ami azonban nem unalmas, elhúzódó konferencia előadásokat jelent. Nagy hangsúlyt fektetünk a kooperatív készségek fejlesztésére, a technikai ismeretek bővítésére és az előadói képességek javítására. A kurzus alatt több alkalommal lehetőség lesz a menet közbeni kiértékelésre. A mesterektől érkező visszajelzések hatékony beépítése a munkába a foglalkozások az egyik fő célja.

Bővebb információ és jelentkezés
Bővebb információ elérhető a www.tehetsegek.hu és a www.rootsnroutes.eu oldalakon.
Az online jelentkezési lap megtalálható itt: http://tehetsegek.hu/jelentkezes.html

Jelentkezési határidő: 2010. június 5.
Válogatás: 2010. június 12.

Contact: Tóth Mariann | info@tehetsegek.hu | +36 20 44 62 06

Cím: Táborozási lehetőség a Tisza-tónál
Kiíró: Morotva kemping (Tiszafüred)
Határidő: Folyamatos
Pályázhat: - nagycsaládosok, hátrányos helyzetű családok, nyugdíjas csoportok
- iskolák, egyesületek, alapítványok, egyházak
- ifjúságsegítő és hátrányos helyzetű embereket segítő szervezetek
- ifjúsági sportegyesületek, környezetvédelmi szervezetek csoportjai
Elérhetőségek: E-mail:szabo5511@freemail.hu
Kapcsolattartó: 30/6252770 30/6252770 Szabó Péter Levelezési cím: 5350 Tiszafüred, Húszöles út 78/D

A MISZSZ Erdei Iskola Szekció vakációköszöntő nyári tábori pályázatot hirdet.
A pályázat lehetőséget kíván adni a közösségek nyári táborozásához, hogy
ne vesszen el a korábban szép emlékeket hordozó közös együttlét. A
közművelődési intézményekben működő csoportok nyári táborozásához is
segítséget nyújt.
A pályázati kiírást letölthetik INNEN!

EURÓPA A POLGÁROKÉRT PROGRAM 2007–2013
-Europe for Citizens-

Az Európa a Polgárokért 2007-2013 program célja az aktív európai polgári részvétel támogatása. Négy alprogramja, a 2007–2013 közötti hétéves időszakra, 215 millió eurós költségvetéssel bír. Az sporthoz kapcsolódó tevékenységek között támogathatóak az olyan projektek, melyek célja a különböző résztvevő országokból származó civil társadalmi szervezetek közötti együttműködés előmozdítása. A pályázatokat közvetlenül az Európai Bizottsághoz kell benyújtani, hazai közvetítő intézmény a Tempus Közalapítvány.

További információk letölthetők: INNEN !
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Youth in Action 2007-2013

A Fiatalok Lendületben 2007-2013 (Youth in Action) program célja az ifjúság tapasztalati tanulásának támogatása nem formális (iskolán kívüli) tanulási tevékenységek által. A tevékenységek az aktív polgári részvételt, a tolerancia erősítését, a civil szervezetek lehetőségeinek javítását és az ifjúság területén történő együttműködés előmozdítását szolgálják. A célcsoportba a 13-30 évesek tartoznak. A program teljes költségvetése 885 millió euró, amely 5 alprogram célkitűzéseinek megvalósítását szolgálja. A hazai közvetítő szervezet a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Fiatalok Lendületben Programiroda.

A programról és a pályázatokról bővebben:ITT !

A Tempus Közalapítvány aktuális pályázatai:

Grundtvig látogatások és cserék – Egyéni ösztöndíjak tanulmányutakon vagy konferenciákon való részvételre

Pályázhatnak: felnőttoktatással foglalkozó szakemberek, felnőttoktatásba hosszabb-rövidebb kihagyás után visszatérők, felnőttoktatással kapcsolatos szakon végzett, vagy jelenleg is tanuló hallgatók, akik tanulmányaikból legalább két évet elvégeztek már, illetve mesterképzésre beiratkozott hallgatók
Kiíró: Európai Bizottság
Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány
Beadási határidő: 2010. január 15., április 30., június 25., szeptember 15.

Az alprogram célja:
A felnőttoktatók szakmai (és nyelvi) fejlődése, valamint az intézmények közti együttműködés és tapasztalatcsere ösztönzése.

Részletek letölthetők INNEN !

KÉK VONAL GYERMEKKRÍZIS ALAPÍTVÁNY- "Segíteni jó!" fotópályázata

Tájékoztatjuk, hogy az Egyesült Világ Kollégiumok Magyarországi Egyesülete a
2010-2012-es tanévre is meghirdeti középiskolásoknak szóló
ösztöndíjpályázatát.

A pályázat keretében 2010. szeptember 1-jén 16. életévüket már, de 19. életévüket még nem betöltött, magyarországi oktatási
intézményben legalább három megkezdett tanéve tanuló 10. és 11. osztályos
diákok kétéves külföldi tanulmányokat biztosító ösztöndíjakra
jelentkezhetnek a United World Colleges nemzetközi iskoláiba.

Az iskolák által felajánlott ösztöndíjak fedezik az ottani tartózkodás, így
a szállás, étkezés és a tanulmányok teljes költségét. A diákok családját
terheli (iskolánként változó mértékben) a zsebpénz, a biztosítás és az
utazási költségek fedezése. Ezen költségek enyhítésére azonban igénybe
vehető egyesületünk támogatási alapja.

A szervezet, amely a magyar diákok kiválogatásáért felelős, igyekszik
maximálisan biztosítani az érintettek tájékoztatását, a válogatás
zökkenőmentes lebonyolítását és a kiutazók felkészítését. Annak érdekében,
hogy a pályázási lehetőségről minél több diák értesülhessen, kérjük, hogy
pályázatunkról tájékoztassa szervezetének tagjain keresztül az érintett
közönségét, és helyezze el plakátunkat irodájának hirdetőtáblájára!

Amennyiben további információkra lenne szüksége, a csatolt fájlokban
találhat információt az ösztöndíjkiírás részleteiről, az iskolákról és az
ott tanulható Nemzetközi Érettségi Programról. Az egyesület munkájáról a
www.evime.hu honlapon tájékozódhat, illetve a rendelkezésére állnak az
osztondij@evime.hu címen, valamint csütörtökönként 15:30-17:30 óra között a
06 30 559 80 90 telefonszámon.
Egyesült Világ Kollégiumok Magyarországi Egyesülete

Csatolt fájlok:

A 2010-es EVK pályázat kiírása

Az ösztöndíjprogramról bővebben

A szervezetről bővebben

A pályázat plakátja

Cím: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások
létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások

Kiíró: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Határidő: 2009. 10. 31., 2010. 05. 31., 2010. 10. 31., 2011. 05. 31., 2011.
10. 31., 2012. 05. 31., 2012. 10. 31., 2013. 05. 31., 2013. 10. 31.
A támogatás célja a vidéki térségekben új mikrovállalkozások
létrehozásának, illetve működő mikrovállalkozások beruházásainak,
műszaki-technológiai fejlesztésének támogatása által a vállalkozói
aktivitás, a versenyképesség, az innovációs képesség ösztönzése,
munkahelyek megtartása és újak létrehozása, valamint a gazdasági szerkezet
fejlesztése.
http://www.fvm.hu

Cím: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági
termelők számára nyújtandó támogatások

Kiíró: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Határidő: 2010. 05. 15., 2011. 05. 15., 2012. 05. 15., 2013. 05. 15.
Az intézkedés célja a fiatal mezőgazdasági termelők
gazdaságalapításának, valamint a birtokstruktúra átalakításának
előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő korstruktúrájának javítása, a vidék
népességmegtartó képességének növelése és a mezőgazdasági tevékenység
hosszú távú fenntartása.
http://www.fvm.hu

Cím: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és
-fejlesztésre igénybe vehető támogatások

Kiíró: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Határidő: 2010. 05. 31., 2010. 10. 31., 2011. 05. 31., 2011.
10. 31., 2012. 05. 31., 2012. 10. 31., 2013. 05. 31., 2013. 10. 31.
A támogatás célja a településkép, a vidéki lakókörnyezet és a
közösségi terek, közterületek állapotának javítása, valamint a helyi piacok
létrehozásának és fejlesztésének támogatása.
http://www.fvm.hu

Cím: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki
örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások

Kiíró: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Határidő: 2010. 05. 31., 2010. 10. 31., 2011. 05. 31., 2011.
10. 31., 2012. 05. 31., 2012. 10. 31., 2013. 05. 31., 2013. 10. 31.
A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség
fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a településkép és a
környezet állapotának javítása, az épített, természeti és kulturális
örökség és helyi identitás megőrzése, megújítása, és ezáltal a települések
vonzerejének növelése.
http://www.fvm.hu

Cím: Területi együttműködések, társulások, hálózati tanulás / TÁMOP-3.2.2
/09/A/1

Kiíró: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Határidő: Folyamatos
A hálózat működésének célja a közoktatási intézményekben az egész életen át
tartó tanulást megalapozó kulcsképességek fejlesztését célzó kompetencia
alapú oktatásra való átállást, a minőségi oktatást , az esélynövelést, a
pedagógiai kultúra megújítását, a területi különbségek kiegyenlítését
elősegítő szolgáltatások optimális területi lefedettségének biztosítása.
Ugyancsak fontos célja a hálózatépítésnek, hogy a területi együttműködés
különböző szintjein, illetve az önálló régiós tervezésben,
érdekérvényesítésben az intézmények, illetve fenntartók képesek legyenek a
szubszidiaritás elvének érvényesítésével az intézményi szinttől a nagyobb
területi egységekig - összhangban a Társadalmi Megújulás Operatív Program
és Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében megvalósuló
fejlesztésekkel - a közoktatás minőségét és hatékonyságát javítani.
A hálózat létrehozásának alapvető célja az ágazat közoktatási
reformprogramjának sikeres végrehajtása érdekében - a jól működő, sikeres
közoktatási rendszerek uniós, illetve nemzetközi jó gyakorlatainak és
fejlesztési programjainak adaptációjára, önálló innovációra, azok mintájára
kialakított - a területi hálózati tanulást és a hosszú távon aktuális
szolgáltatásokat nyújtani képes koordinatív intézményi hálózat kiépítése és
működtetése.
http://www.nfu.hu

Cím: Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációja / TÁMOP 5.1.3.-09/2
Kiíró: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Határidő: 2010. 06. 15.
A konstrukció alapvető célja az egymásba fonódó területi és társadalmi
hátrányok következményeinek, a szegénység mélyülésének, újratermelődésének
és területi terjedésének mérséklése, továbbá a mélyszegénységben élők
integrációjának előmozdítása azzal az eszközrendszerrel, amelyet a
szociális és közösségi munka, a lakosság aktív részvételén alapuló tervezés
együtt nyújthat. A konstrukció eme alapvető célját a helyi közösségi
kapcsolatok revitalizálásával és fejlesztésével, egyes közszolgáltatásoknak
- ilyenek a szociális és egészségügyi ellátások, a gyermekek helyzetét és
kitörési esélyeit meghatározó más humán szolgáltatások - a helyi
szükségletekhez igazításával, továbbá az érintett települési kör, lakosság
kistérségi fejlesztési folyamatba való bekapcsolásával kívánja elérni.
A konstrukció megvalósítását két komponens szolgálja. Mindkét komponens a
szociális és közösségfejlesztési, továbbá
település-/terület-/vidékfejlesztése munka három pillérén nyugszik,
amelyeket további humán szolgáltatások egészíthetnek ki (az alapfeladatokon
felüli egészségügyi ellátások, a közoktatáshoz kapcsolódó szolgáltatások
(pedagógiai szakszolgáltatások, tanórán kívüli foglalkozások), kulturális,
szabadidős és tömegsport tevékenységek).
http://www.nfu.hu

Cím: Önkéntes tevékenység lehetősége külföldön cigány/roma fiatalok számára
Kiíró: Roma Gadje Párbeszéd az Önkéntes Szolgálat Által
Határidő: Folyamatos
Pályázhat: önkéntes roma fiatalok
A Roma Gadje Párbeszéd az Önkéntes Szolgálat Által (RGDTS) nemzetközi
önkéntes szervezet keretében cigány/roma fiatalok számára nyílik lehetőség
önkéntes tevékenységben részt venni Európa több országában. Az
önkéntességen keresztül a fiatalok idegen nyelveket (olasz, német, francia,
angol stb.) sajátíthatnak el, hasznos tapasztalatokat gyűjthetnek más népek
kulturális sajátosságaiból, megismerkedhetnek társadalmi kihívásokkal,
szolidaritást vállalhatnak nemzeti kisebbségekkel.
http://www.rgdts.net